|
Teilen |
Neueste
Plymouth
‘71
Barracuda|
V8 | Coupe | auto |
Egy ügyfelünk régi álma volt egy 1971 Plymouth Barracuda. Addig keresgélt, míg rátalált egy erősen projekt állapotú autóra, amit meg is vásárolt. Nem kis izgalommal vártuk itthon az autókülönlegességet, amelyből ez lesz az egyetlen az országban. Az autó az utolsó csavarig fel lesz újítva és biztos, hogy mindenkinek tátva marad majd a szája, amint meglátja! :)
Végre itthon a Barracuda! Az első találkozás a fóti depónál.
Ez az a forma, ami annyi embert megőrjít. Nem csoda!
Az első alapos átvizsgálás.
Elég ramatyul néz ki, de már nem sokáig!
"Rusty"-kus kasztni :)
Mindenki a kocsi alatt :)
Végre úton a műhely felé!
Bár az autó még restaurálás előtt áll, úgy gondoltuk, azért a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválon ott a helye. Ráadásul egy igen különleges helyet szántunk neki :)
Kitaláltuk, hogy belógatjuk az általunk bérelt domb oldaláról, nem kis feltűnést keltve az amúgy is látványos standunkon. Az első este egész kis csapat sereglett körénk, akik izgatottan várták, hogy mi sül ki az akcióból.
Szerencsére az autót elég biztonságosan rögzítettük, így jól bírta a szelet, a vele fotózkodni kívánó nézelődőket és mindvégig kitartott.
Az autó látványterve, ehhez nagyon hasonló lesz a égeredmény is.
De egyelőre még itt tartunk
Bontás megkezdve
Lekerültek a sárvédők
...és a jellegzetes "cheese grater" azaz sajtreszelő front is leszedve.
A veterán korú Mopar és általában véve az amerikai autók többsége a padlólmemez és a hátsó sárvédők mellett a csomagtartóban szokott nagyon rozsdásodni, a Cuda sem kivétel...
A 383 CUI motort kiszedtük, és utólag kiderült, hogy meg van szorulva.
A műszerfal mögötti rész szintén rossz állapotban van. Lesz dolga a karosszériásnak...
Megkezdődött a homokszórás.
Az elemekkel kezdték, és szépen haladtak...
A le és szétszerelt elemekkel kezdtek,
az eredmény pedig szemmel látható.
Következett maga a karosszéria, túl sok jóra nem számítottunk...
A padlólemez állapota megrémísztene bárkit, aki még nem látott ilyet, mi rutinosan álltunk hozzá a feladathoz.
Ahol szükséges volt, rozsdaátalakítóval átkentük a kasztnit.
Egy kis design
Karosszériásunk megkezdte a menthetetlen elemek újragyártását.
Rengeteg munka vár még rá, hiszen sok helyen lyukas az autó.
Ügyes kezű lakatosunk csupán néhány szerszámmal készít az eredetivel megegyező elemeket az autóhoz.
Persze a gyorsaság és hatékonyság érdekében van amit inkább rendelünk.
Az új elemek alapján vágjuk ki a régi részeket majd következik a hegesztés.
Teljes gumi kéder szett érkezett
Vízlehúzók
Tömítés szett
lengéscsillapító konzol
Akkumulátor tartó konzol
A géptető nagyon rozsdás volt, így még egy homokszórásra beneveztük őt is...
és a sárvédőket is.
Kivágásra került az elrozsdásodott taposólemez...
vasanyagból pedig ügyes kezű lakatosunk ilyen, az eredetit meghazudtoló darabot készített...
...ugyanez igaz a többi elkorródálódott karosszéria elemre is.
Majd a helyére hegeszti azokat.
Következő lépés az alapozó réteg felvitele az új felületekre.
A kasztni kész, az autó alját pedig kőfelverődásgátló anyaggal kezeljük, hogy ellenállóbb legyen a környezeti hatásokkal szemben.
Irány a fényezőműhely, eredeti lila Barracuda szín a cél....
Kiegyengetik a felületeket és vízbe csiszolják a karosszériát.
Zajlik a munka a karosszérián. Kitöltőanyag és csiszolás, a minőségi fényezéshez elengedhetetlen a jó előkészítés.
A két színminta amit a fényezők adtak. Jobb oldalon az eredeti, FC7 színkódú Plum Crazy Mopar szín amiből 1970-71-ben a legtöbbet adtak el, bal oldalon pedig egy kicsit világosabb lila. Megmutattuk a tulajnak, és kifinomult szemei azt mondták, hogy valahol a kettő között képzeli el a tökéletes színt.
Barracuda felirat, melynek már a tulaj meghatározta a helyét a karosszérián, a srácoknak már csak ki kell fúrni és fel kell helyezni.
A ritka Gran Cuope felirat, mely az autó belső részébe az ajtók belsejébe kerülnek majd.
A beltér fénypontja pedig a híres "pistol grip" váltókar automata váltohoz készített verziója lesz.
Mivel lassan megkezdődnek az összeszerelési miunkálatok, így jókor érkezett mega fékdob,
és hozzá a fékbetétek is.
Belső küszöbdíszlécek is érkeztek hozzá.
Féltengely felújító szett is jött az autóhoz.
A díszléc szett.
Vadiúj kilincsek is várnak a sorukra.
Vadiúj diffi is érkezett....
...ehhez kapcsolódóan diffi felújító szett is.
Voliá! Plum Krazy.... :)
Az ügyes kezű fényezőnk munkája megérkezett hozzánk.
Látványos és kifogástalan munka, nem győzünk betelni a látvánnyal és ezzel így van a tulaj is!
A "kopoltyúk", amik a sárvédők oldalára kerülnek majd.
Egy ügyes lakatosmunka eredményeként a kopoltyúk a sárvédőbe kerültek.
A motor megérkezett az országba, nemsokára mehetünk érte, már nagyon kíváncsiak vagyunk milyen csodát rejt a rejtélyes doboz... :)
Érkezési képkockák... nem kis erőfeszítésünkbe és szorgos csapatmunkánkba került, mire a garázsunkba vittük és kibonthattuk az izommotort.
Segítségünkre volt a mindig kéznél lévő rakodógép is. :) tádámmm....
A motor nagy-totálban :)
Megérkeztek az autóhoz a távolsági és a tompított fényszórók is.
És a csavarok is vissszajöttek a horganyzásról.
A horganyzás nemcsak a csavarokon de a tankszellőztetőn is fantaszikus változást eredményez.
A fényszórótartó keretekről a régi kopott festéket lecsiszolták a srácok...
...majd alapozták és kétkomponensű selyem fekete festékkel fújták át.
Miközben zajlik a munka, megérkeztek az autóhoz az alsó lengőkar szilentek, jobb és bal alsó gömbfej és a külső-belső kormányösszekötők is.
A lengőkarokat felújíttatuk, amelyek most várnak a beszerelésre.
A lengőkar már a kasztniba szerelve.
A futómű keret is összeállt, a lengőkarok és a kormánymű kerül rászerelésre.
A szélvédős partnereink pedig beragasztották a szélvédőt is, alakul az autó arca.
Eközben újabb fontos alkatrészek érkeztek: kipufogó dobok...
..és a kipufogó végek is.
A bölcsőt a helyére szerelték a srácok...
A fékdobokról a rozsdát lecsiszolták...
...alapozó fekete festékkel fújták le...
...majd jött a szürke alapozó festékréteg...
...végül kétkomponensű selyem fekete festékréteg került rá.
Kezd szépen összeállni az autó, a kopoltyúk a helyén, a kormánymű beszerelésre került és a torziós rugók is.
A kerekek és a kilincsek is beszerelésre kerültek...
...a laprugók is beszerelve, az autó már 4 keréken...
...a kormányoszlopról letisztították a régi megkopott festést...
...majd alapozó szürke festékkel fújták le...
...végül kétkomponensű selyem fekete festékréteggel zárták a folyamatot.
Az összeszerelés teljes erőbedobással zajlik...
A motor már nagyon húz az autó felé...:)
Közös erővel a motort betolták és beigazítottáka srácok az autó alá, majd ráengedték a kasztnit.
...így fest, amikor egy autó szíve a helyére kerül...
...történelmi pillanat.
A beltér is épül, a kormányoszlop már a helyére szerelve...
...Pistol Grip szintén a helyén...
...a hátsó lökhárító megtisztítva került felszerelésre.
...a Cuda embléma és felirat...
...a motoron már ott figyel az Edelbrock légszűrőház...
...kisebb esztétikai munkálatok még: - a fényszórókeretekről a rozsdát eltüntették a srácok, majd ezüst festékréteg került rá.
A felniket felgumiztattuk és a felnikupakokat ezüst színűre fújtuk le.
Az első fényszórók beszerelve...
...a hátsó fényszórók szintén beszerelve...
...majd a géptető került felszerelésre, nagyon látványos mozzanat.
A nagy sietség oka: az autó részt vesz a 2016 Salzburgi Classic Expon október 14-16. között.
Még az elkészülés napján Balázsék felpakolták az autót az utánfutóra és elindultak Németország felé.
Természetesen pihenőket tartottak útközben és ellenőrizték a "rakományt" is.
Megérkezvén a Salzburgi Messecentrumba, becsekkoltak a kiállítók bejáratán.
Elhelyzkedtek, berendezték a standot...
...felkészültek az érdeklődők hadára.
Pólót is árultak és sok sok új arcot ismertek meg.
Miután hazaérkezett Salzburgból, az építés továbbb folytatódik. Megérkezett hozzá ismét egy nagy kupac alkatrész:-indexrelé, világításkapcsoló, ajtózárgomb, belső kilincsek, laprugótartók, fűtőradiátor, Gran Coupe csomagtartó zár, termosztát, indítórelé, fényváltó kapcsoló, feszültség szabályzó és a belső világítás takaró is.
Megérkezett az autóhoz az első légterelő és a középső hangszóró rács is.
Megérkezett az ampermérő is.
Megérkezett a lengécsillapító szett...
..és a két első csonkállvány is.
Íme a színre festett első légterelő is elkészült.
Megérkeztek az autóhoz, a Cuda 440 és a Barracuda emblémák is.
A műszerfal elemeket felújítottuk, egy különleges technikával.
Az oldalkárpitok a felújítás mellett új színt is kaptak.
Továbbhaladva az időben a hazánkban először megrendezésre kerülő Hungaroring Classicon is büszkén feszített.
2017. Hungaroring Classic
2017. Hungaroring Classic
A zárhíd alatti elem alapozva...
...majd kétkomponensű selyem fekete festékréteg került a felületre.
A kerékagy szintén alapozó szürke festékkel lefújva...
...majd zárásként a kétkomponensű selyem fekete festékréteg következett.
A kerékívek belsejét matt fekete festékréteggel vontuk be.
Megérkeztek a gumiabroncsok is.
A kollégánk gumis múltjának következtében, gyorsan fel is gumizta a kerekeket.
A kerekek már az autón.
A kipufogórendszer legyártásra került.
A kipufogók...
Az precízen felújított műszerfal is beszerelésre került.
Az autó az emelőn összeszerelés alatt.
A fékdobok szürke alapozó festékkel alapozva...
...majd kétkomponensű matt fekete festék került rá.
Megérkezett a GUN METAL grey színű szőnyeg is az autóhoz.
Az ablakmosó tartály is megérkezett.
Megérkezett a főfékhenger szervodobbal.
Megérkezett az autóhoz a sárga gyújtáskábelszett.
A fékszervodob és munkahenger beszerelve.
Kipufogóvégek polírozva.
Megérkeztek a felnik is az autóhoz.
2018. májusában a Bárdi Autotech Future kiállításon is vendégszerepelt.
Az ajtókárpit beszerelésre került.
Továbbá a szőnyegeket is méretre beszabtuk az autóba.
A légbeömlők.