|
Velodrom Millenáris 2012/2
Újra megtelt különleges autókkal a Millenáris oválpálya!
Az EK Auto Team jampinak öltözve gördült be a pálya betonplaccára a hangos 1969 Pontiak Firebird ProStreet-tel, a kimagasló 1977 Chevrolet Blazer K5-tel, a napfényes 1968 Chevrolet Chevelle Malibu SS Convertible-val és a várva várt 1930 Olds F30 KK Hot Rod-dal!
Megosztunk néhány hangulatos albumot és cikket a programról:
Ívek, verdák, szerelmek - Velodrom Millenáris
Oldtimerfiesta Zuglóban - Millenáris Velodrom
További képeket és beszámolókat találtok a facebook.com/ekauto.net-en.
_____________________________________________
Olvassátok el Binci beszámolóját a Rozsdakupac blogjáról, hogy milyen volt átélni ezt a kimagaslóan hangulatos idõutazást:
A Velodrom számomra mindig is különleges lesz, hiszen már a legelsõ alkalommal is olyan maradandó élményt nyújtott, amelyet a korábban még soha egyetlen találkozó sem. Emlékszem tavaly õsszel földbe gyökerezett a lábam, amikor átléptem az oválteknõt a külvilágtól elválasztó kaput, és megláttam a pályán körözõ autókat, ahogy éppen üvöltöttek a boxerek-sorhatok-vényolcak.
Szeretlek Velodrom!
forrás: Rozsdakupac Blog, írta: Binci
dátum: 2012. szeptember hó
Teljesen más volt, mint bármi más korábban. Olyan autókat lehetett testközelbõl megtekinteni, amelyeket korábban csak kordon mögül, esetleg kizárólag az internetrõl. És nem csak látni lehetett õket, teljesen átélni, beszippantani a benzin illatát, ahogy a motorok feldübörögtek, hallani a teknõben visszhangzó ordításukat. Ez a Velodrom, egy más világ, igazi idõutazás, ahonnan vissza se akarunk térni a jelenbe.
A második, a tavaszi esemény más volt. Ide már saját autómmal érkezhettem, amely - bár nem akkora dolog - nekem hatalmas öröm volt. Ugyan az elsõn résztvevõ Maserati 8CM-et nehéz felülmúlni, amikor a KrazyKutters rat-rodja elindult a pályán a fix hûtõmaszkkal, és a mögötte vadul rázkódó autóval, azt hittem megáll az idõ, és az a szörnyeteg ott helyben felfal minket.
A mostani Velodrom pedig ismét olyan nem várt élményeket hozott, amiknek elmesélésére teljesen felesleges lenne túl sok karaktert pazarolni, hisz soha az életben nem leszek olyan nagyszerû író, hogy ezt a zseniális hangulatot hûen tükrözzem eme írással...
A rendezvény fõszervezõje, Noszvai András felajánlotta számunkra NSU-ját, hogy sorsoljunk ki olvasóink között egy-két kört a pályán. A szerencsések ezeket sorra átvették, Gergõ és Gyuri autóztatták õket, én pedig odabent rohangáltam a parkoló jármûvek között, Merki Pistától gyorstalpalót kaptam a motorkerékpárok különbözõ hengerelrendezéseinak elõnyeirõl és hátrányairól, valamint reménykedtem, hogy hamarosan a rat-rod is feldübörög a pályára.
Ez utóbbi meg is történt, ám, némi mûszaki probléma miatt a kör kissé rövidre és lassúra sikeredett. Ezt a brutális látványon túl azért is sajnálom, hiszen amikor a hét elején beszéltünk Balázzsal, azt mondta, hogy "úgyis lógok neked egy hot-rod tesztvezetéssel, majd hétvégén bepótoljuk". De úgy érzem lesz még alkalom...
Ám, hogy mindezek ellenére miért volt ennyire nagyszerû a tegnapi Velodrom: a nap végén, a többiek után én is felmehettem a pályára néhány kört tenni. De a többiekkel ellentétben nem az NSU-val, hanem a saját Bogarammal. Ugyan eleinte kicsit tartottam a pálya minõségétõl, hiszen a kanyarokban azért rendesen dobálta az autókat, gondoltam: ha nagyon rossz, az elsõ kör után kiállok.
De nem volt rossz. Az elõ kanyarban probléma nélkül siklottunk át - hacsak az nem számít problémának, hogy mind utasom, Ádám, mind jómagam üvöltöttünk a több, mint 50 fokos kanyarban elért sebesség és a dõlésszög elõnyös kombinációja miatt. Ott helyben megértettük, hogy emberek miért mennek eseményrõl-eseményre fel a pályára, annak ellenére, hogy ugyanazon az oválon gurulhatnak végig.
A második kanyarban már nem a meglepetéstõl, hanem az élménytõl kiabáltunk, és közben elértük a megengedett 70 km/órás sebességet, amivel végig az ovál felsõ szegélye mellett tudtunk autózni. A nagyobb sebességnél az úthibákon le-lekoppant a vas, és bár állítólag messzirõl is lehetett hallani, abszolút nem volt vészes csattanás. Így nem álltunk ki, végignyomtuk az egész futamot. Figyeltem az elõttem lassabban haladó - különben makulátlanul gyönyörû - 850-es Fiatot, de elõzésre nem került sor, mint ahogy az egyenesekben a visszapillantóban egyre közelebb érõ Alfetta sem ért utol.
A hullámvasutat is túlszárnyaló érzés ellenére a legfélelmetesebb mégis az volt, amikor a leintés szomorú pillanatát követõen lassítani kellett a kanyarban. Azon túl, hogy a 850-es valaga hirtelen kezdett közeledni, rendesen megilyedtem, hogy a kis tempónál legurulunk a kanyarból. Persze ilyennek abszolút nem állt fenn a veszélye.
Hogy ez után mi történt, azt nem tudom. Egyetlen dolog biztos, én onnantól vigyorogtam egész estig. És még most is. A Velodrom nekem most ismét megmutata egy új arcát, amelyet még nem ismertem, de amitõl nem nehéz az eddigieknél is jobban megkedvelni a rendezvényt. Veszem elõ a naptárt, számolom a napokat a jövõ tavaszi eseményig, újra ott akarok lenni a kanyarban! Köszönjük András, köszönjük Velodrom!
GALÉRIA |
